A KÖRNYEZET, csupa nagybetűvel

     Valószínű ez kellene. Sajnos a tapasztalat teljesen mást mutat. Még most sem ért el az emberi elme, hogy ténylegesen, és sürgősen törődni kellene, a környezünk minden szegmensével, mert komoly károk keletkeztek már, és ha így haladunk, akkor még nagyobb károk fognak kialakulni. Pontosan azok az emberek, akik tehetnének ebben a kérdésben, nem tesznek semmit. Mindenhol döntésképtelenek, ezek az un. döntéshozók. Mindegyikük kezében ott van a lehetőség a változtatásra, mégsem teszik. Érthetetlen, illetve ma már egyre inkább világossá válik a döntésképtelenség oka. Tudják az a sokadik bosszantó dolog, hogy megjelennek cikkek, írások, és szinte mindegyik utal valakire, valamire, hogy arányaiban mennyivel csökkent valamihez képest valami. Mit kellene tenni, mi az, ami segítene, mit lehetne, kellene szorgalmazni, hogy kedvezőbbek legyenek az adatok, stb. Több ezer oldalt tesznek ki ezek a fogalmazványok, de érdemi változás egyáltalán nincs sehol.

    A Föld lakossága egyre inkább emelkedik, és ezzel együtt minden terület jobban terhelődik. Egy darabig beszélhetünk öntisztulásról, de vajon meddig? Elértünk már a tűrőképesség határához? Egyáltalán hol lehet ez a pont? Az már szinte napi hír, hogy a világ különböző pontjain milyen változások következnek be. Itt most főleg a hőmérsékletre gondolok, hiszen ez az egy tényező, ami befolyásol minden mást. Egyetlen olyan állapot van, amit kezelni kellene. Ez nem más, mint a szén-dioxid kibocsátás mennyisége. Most joggal lehetne feltenni egy olyan kérdést, hogy na, itt van egy sokadik írás. Ez valóban így van, csak az a különbség, hogy a magam szerény módján tájékoztatni tudok másokat, amellett vigyázok a környezetemre. Nagyon sokan vannak, akik még ezt sem teszik meg, pedig így is hozzá lehet járulni az egész rendszerhez. Azok, akikről szólnak az írások, már tehetnének elég sok mindent, de mégsem tesznek. A profit fontosabb. Ezen a téren is a hazugságok és a becsapások uralkodnak. A szomorú, hogy több esetben is előfordult, és még elő is fog fordulni, hogy az emberek bíztak abban, amit állítottak, aztán mégsem úgy volt. Itt kezdődnek a nagy bajok. Még ilyenre is képes az ember, sőt, még sokkal csúnyább dolgokra is. Valamikor említette valaki, hogy mindennek és mindenkinek megvan az ára, csak tudni kell mennyi. Hát ez manapság igen aktuális.  A klímaváltozás nagyon veszélyes. Ez elől a természeti jelenség elől nem lehet elbújni. A változás mindenhol jelen van. Ez ma már tapasztalható, és mérhető. Minden, ami az emberek hétköznapjait érinti rossz, és egyre növekszik.  

    Úgy vélem, a diagram önmagáért beszél. Hatalmas változások alakultak ki aránylag rövid idő alatt. Tíz egynéhány év nem nagy idő, és látható, hogy amik legjobban veszélyeztetik az embereket, azok a viharok, tüzek és az árvizek. Tudják, a természetben minden összefügg mindennel. Semmit nem lehet kihagyni. A hőmérséklet emelkedésével nagyobb viharok, jóval több csapadék, ezáltal nagyobb árvizek, szárazabb területek alakulnak ki, ahol erdőtüzek lesznek, melynek révén még több szén-dioxid kerül a légkörbe, amely tovább melegíti a levegőt, a talajon aszályt, és sivatagosodást idézve elő, mely kihat az emberiséget ellátó élelmiszer ágazatra.

   Sajnos a katasztrófák száma, az emiatt elhunytak száma, és az anyagi veszteség is igen jelentős. Az is nagy baj, hogy még a modern XXI. század embere sem képes felfogni a veszély nagyságát. Ennek viszont van egy fellelhető oka. Ez nem más, minthogy az emberek butulnak. Nincsenek tisztában bizonyos dolgokkal, melyek a környezetükre vonatkoznak, illetve egyszerűen nem tartják be a környezeti tisztaság fogalmát és gyakorlatát. A szennyezés, mint fogalom nem tudja értelmezni. Egyáltalán nem törődik semmilyen formában azzal, hogy kellemes, tiszta, csendes, nyugalmas milliő vegye körül. Mivel sem nem szabály, sem nem törvénytisztelők az emberek, ezért alakulnak ki olyan helyzetek, melyek a saját, és távolabbi környezetükre egyáltalán nincsenek tekintettel. Ha hazánk lakosságát említeném, akkor igen szomorú képet kellene festenem. Csak egy példa. Az erdőszélén, vagy éppen egy kissé beljebb található szemétkupacok úgy keletkeznek, hogy az „okos” apuka összeszedi tavasszal a szemetet a ház körül, és beleteszi az utánfutójába, majd a gyerekével együtt elviszik a közeli említett erdőbe. Azért említem itt a gyereket, mert ő ezt látja, így fog ő is idővel cselekedni. Persze ez a példa elmondható a világ nagyon sok tájára. Szerencsére vannak már olyan helyek, ahol igen magas szinten kezelik a hulladék dolgát, agyban is. Érdemes lenne ezt követni. De mit mond a magyar ember? Nekem ne mondja meg senki, engem ne utasítsanak, én jobban tudom, stb. Na, itt a baj. A tudattal nem rendelkező ember így áll a kérdéshez. Nem csak ehhez, hanem mindenhez. A szemléletváltás igen időszerű lenne. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez még hosszú ideig nem fog menni. Nagy hiányosság, hogy pontosan azt a területet, amelyet az ember is tudna egy kicsit a maga módján irányítani, nem kerül nagyobb reflektorfénybe. Az általános felvilágosítás, a tudatos környezetismeret és környezetvédelem mikéntjét sokkal jobban kellene az emberek fejében elültetni. Ez viszont hazánkban évtizedeket is igénybe vehet. Addig, amíg nem járnak el megfelelően a környezet szennyezés terén, addig a fejekben sem fog megváltozni semmi. Ez a világ nagyobb részén is így van. Nem érik föl az emberek, és főleg a döntéshozók, hogy a már most tapasztalható változások is milyen károkat okoznak. Vajon meddig kell várni komoly döntésekre? Vajon meddig bírja a Föld javítgatni magát? Vajon meddig bírják az emberek a szennyezést elviselni? Vajon meddig bírják nézni az emberek, hogy Földünk tönkremegy? 

Az ember viszonya környezetéhez

      A 60-70-es években az emberek társadalmi viszonya sokkal közelebbi volt. Az ismerkedés, a társalgás, az odafigyelés a másikra teljesen hétköznapi, elfogadott és magától érthetődő volt. A tisztelet, a törődés, a megbecsülés ott volt mindenki szótárában. Nem is tudom, mivel kezdjem. Talán az én iskolai éveimmel. Tiszteltük, becsültük, szót fogadtunk szüleinknek, tanárainknak. Faluhelyen nőttem fel. Mindenki ismert mindenkit. A tisztelet a felnőttekkel szemben egyértelmű volt. A köszönés, az előre engedés, a segítség az időseknek, a szolid viselkedés, odafigyelés a másikra stb. Majd később, amikor az én fiam járt iskolába, egyszer alkalmam volt találkozni az osztályával az utcán. Hát hogy is mondjam. Kissé össze-vissza közlekedtek, sűrűn kellett rájuk szólni. Meg is kérdeztem este tőle. Ti így viselkedtek általában. Erre az volt a válasz: hát elég sűrűn, de én nem.

          Tények: 45-50 év múlva gyökeresen megváltozott ez az állapot. Ha egy diáknak nem tetszik valami, megüti a nevelőjét, tanárát, vagy előfordul, hogy a szülő közül az apát küldi a tanárokra, nevelőkre. A szülő fontos része a rendszernek. A gyerek onnan tanul, onnan szerzi tapasztalatait elsősorban. Ma már szinte teljesen elfogadott a csúnya beszéd, a káromkodás, a tiszteletlen viselkedés, a ki vagyok én állapot, a nemtörődömség, a felelőtlenség, a hazudozás, a viselkedési formák figyelmen kívül hagyása. Lehetne még sorolni, de azt hiszem elég. Mi okozza ezt a torzképet, ezt az agresszív viselkedést, ezt a felelőtlen magatartást, ezt az arroganciát? Mi gerjesztette ezt a sok furcsaságot? Ezt az érdekes viselkedésformát? A mai fiatalság gondolatvilága igen szűk, és korlátolt. Úgy vélik, hogy a rendszer, amiben élnek lehetőséget biztosít számukra, hogy magatartásuk, viselkedésük teljesen elüssön a normálistól. Még véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy amit tesznek, cselekszenek, mondanak, az szinte teljesen elfogadhatatlan, hiszen sok esetben a valóságtól nagyon is elrugaszkodott dolgokat tesznek. Egyértelműen látni, hogy irányított gondolatok mentén cselekednek. Talán mellettük szól, hogy sajnos, de ezt látják a környezetükben. Sok hasonló kérdést lehetne még feltenni, de inkább nézzük ennek a gyökereit. A gyökerei a család. Ide vezethető vissza minden. Tudom nagyon sok más egyéb szálon is hatást gyakorolnak a fiatalokra. Már az óvoda, általános iskola, felsőbb iskolák. Nem vagyunk egyformák. Mindenki hoz a közösségbe valamit. Ki jót, ki rosszat. Miért van az, hogy a rossz inkább „ragadósabb”. Bármelyik intézményi formába járó fiatalt nézzük, megállapítható a szülői ház, a szülők, nagyszülők és más családtagok viselkedési formái. A gyerek szinte lemásolja ezeket. Ezt viszi magával. Lehet, lehetne rajta finomítani, de sajnos az a tapasztalat, hogy kevés sikerrel. Vajon miért? Mondhatni, hogy megint a család, a szülők? Sajnos ehhez más is hozzátartozik. A társadalmi közeg. A mai fiatalok viselkedési formája némi kívánnivalót hagy maga után. Alkalmazkodásuk, véleménynyilvánításuk, illemtudásuk, felelőtlen magatartásuk, általános műveltségi szintjük messze elmarad a 45-50 évvel korábbiakhoz képest. Csak néhány példa. Múzeumlátogatás alkalmával már nem olyan kis gyerekek zajonganak, túl hangosan beszélnek, nem lehet érteni a tárlatvezetőt. Mit tesz a szülő? Semmit. Na, itt kezdődik a baj. Innentől kezdve azt hiszi a gyerek, hogy ez a természetes viselkedés ilyen helyen.  Vagy.

     Nem számít a strandon, hogy a labdát, a plédet, a törölközőt egymásnak dobálják, és azzal másokat zavarnak. Egyszerűen nem érdekli őket. A szomorú még az, hogy nemcsak a fiúk. Ha pedig az ember szól, nekik van nagy hangjuk. A trágár beszéd alaphang a fiataloknál, nemtől függetlenül. Alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Ezt a viselkedési formát viszi magával a gyerek, lásd, a szülő nem szól, és neki ez a természetes. Van egy alaphelyzet. Én vagyok az okosabb, a szebb, a vagányabb, én tudok mindent jobban. Sok esetben egymást hergelik, és követnek el súlyos dolgokat, és reménykednek abban, hogy a szülők majd elsimítják ügyeiket. Ennek meglátásához nem kell mást tenni, mint nyitott szemmel közlekedni, járni. Minden ott van az utcán, az éttermekben, a szórakozó helyeken, a tömegközlekedési eszközökön, az iskolákban, a munkahelyen, a kirándulásokon, rendezvényeken, stb. Tehát, az elsődleges példakép a szülő. Ez az emberi része a környezetünknek. A környezetünk másik nem kevésbé fontos része a környezet védelme. Szó szerint. Szomorúan tapasztaltam, és ez személyes tapasztalat, hogy egyre inkább háttérbe szorul ez a téma. Négy területet emelnék ki. Hulladék, energia, víz és szennyvíz. Szerte a világon egyre többet foglalkoznak ezekkel a területekkel. Sajnos ez nem csak mai keletű probléma. Számtalan olyan technológia van, amivel igen jelentős eredményeket lehetne elérni. Miért említem, hogy lehetne? Hát nézzük. Hulladék. Iszonyú mennyiségű hulladék halmozódik fel nap, mint nap szerte a világon. Az egyes országok nagyon eltérő módon oldják meg ezt a dolgot. Van ahol sehogy, van ahol hihetetlen jól működő módon. Tudom, többféle hulladék van. Mindegyiket kezelni kell, és higgyék el, mindegyikre megvan a megfelelő technológia, csak vannak, akik alkalmazzák, vannak, akik nem. Miért van ez? Nincs egységes rendszer. Vannak olyan országok, ahol semmiféle hulladékgazdálkodási rendszer nincs bevezetve. Szomorúan lehet tapasztalni, hogy hazánk sem jeleskedik egyáltalán azzal a tulajdonsággal, hogy védené a környezetét. Sőt! Utak, vasutak, utcák, intézmények, közlekedési eszközök tele vannak szeméttel. Tapasztalat. Apuka lángost vesz, majd elfogyasztás után a papírt eldobja valahol, de ügyel arra, hogy ne az ő táborhelye mellett. Mit lát a gyereke. Apa eldobta, én is el fogom dobni. Jobb esetben ártalmatlan hétköznapi szeméttel, de sok esetben ártalmas szeméttel. Miért? Lehet azt mondani, ilyen a magyar ember. Sajnos ez igaz. Tapasztalat. Higgyék el, nem számít, milyen társadalmi réteghez tartozik. A lehető legkülönfélébb formában szemetelünk, és olyan anyagokkal, ami szintén hihetetlen. De talán van ennél súlyosabb tény is. Komoly egészségre ártalmas anyagokat gyártó, forgalmazó, raktározó cégek nem ismerik el annak tényét, ha termékükkel környezet károsítást követnek el, hogy az tőlük származik, vagy valamilyen közük lenne hozzá. Magyar mentalitás. Nincs felelősség, nincs felellős. Ez minden területre érvényes. Legyen ipari, mezőgazdasági, vagy más terület. Mindenki hallott különböző helyekről dolgokat. Itt megint felüti fejét az üzlet, a pénz. Nem számít, hogy emberek százai, ezrei, sőt sok esetben milliói szenvednek egy adott technológia káros hatása miatt. Egyre több hulladék keletkezik. Egyre fontosabb lenne ezt már igen komolyan venni. Időnként ebben a témában is összeülnek, az un. okos emberek, és valamit döntenek. Általában ezeknek a döntéseknek semmiféle gyakorlati haszna nincs. Nézzünk egy példát. Szelektív hulladékgyűjtés. Mekkora szó. Kihelyezett konténerek, külön ez, külön az. Aztán jön az érdekes dolog. Tapasztalat. Jön a szemétszállító cég autója, beleborítja a műanyag gyűjtőtartályt, majd jön az üveg, végül marad a papír. Ott álltam, és nem akartam elhinni, ami történik. Gondoltam, hogy külön részbe kerül a különböző anyag. Közelebb mentem, és láttam, hogy egy helyre. Gondoltam, felhívom a hulladékgazdálkodással foglalkozó céget ezzel kapcsolatban. Azt mondták, ilyen nincs, ha mégis ilyet láttam, írjam föl a szemétszállító kocsi rendszámát, és intézkednek. Az a szakembernek titulált valaki, aki ennek a rendszernek a része, pontosan tudja, hogy milyen módon történik a szállítás. Miről beszél nekem? Állítom, ezt ő sem hiszi el. Nem lehet mit tenni. Ezzel nem változik meg semmi. Ez világviszonylatban is így van. Addig, amíg ilyen szakemberek ülnek ilyen székekben, ne is várjuk a változást.  Sajnos az egyes szemétfajták, nemcsak a szárazföldön, hanem már a tengerekben is fellelhetők. Van már olyan ország, amelyik importál szemetet. Nem írtam el. Veszi a szemetet, mert hatékony technológiával energiát állít elő belőle. Ők tudják? Vajon miért nem veszik át az ilyen rendszert? Tudom, pénzbe kerül. De talán többet ér, mint sok-sok ember, egészségre ártalmas környezete.